2014. február 21., péntek

Új irány

Kőkemény fél év van mögöttünk. Igen mögöttünk és nem mögöttem, hiszen az egész családot érintette az, hogy iskolába jártam. Sokat voltam úton, vagy suliba rohantam, vagy edzésre. Itthon is rengeteget kellett gyakorolnom, tanulnom. De szerencsés vagyok, mert számíthatok a családomra.
Mától visszaáll a rend, visszarázódunk a hétköznapokba.

Itt tartottam hétfőn, most péntek van... talán most sikerül befejeznem ezt a bejegyzést.

Szóval visszarázódunk a hétköznapokba, legalábbis pár hétre, utána ismét suli (és újra és újra). Szerencsére ez már sokkal kisebb falat lesz.
Borka újra kezdte az ovit, lelkesen fut reggelente az oviig, mégpedig azért, hogy minél előbb odaérjen :) Tartottam tőle már szeptemberben is, hogy szeretni fogja ugyan, de a zárkózottsága miatt nem fog barátkozni és egyedül fog szöszmötölni egész délelőtt. Most is eszembe jutott ez, hiszen egy viszonylag összeszokott csapatba kellett beállnia kedden. Még jó, hogy szupercuki, jó fej és világlegaranyosabb kislánya, így fel sem merült, hogy egyedül legyen. Vannak barátnői, Gréti, Viki, Panka, Zsófi. Zalánnal is játszana, de elmondása szerint Zalán még a Bendinél is nagyobb rosszaságokat csinál... :D

Bendi már kevésbé örül a régi új felállásnak. Keresi a helyét, keresi és hiányolja Borkát, de szerencsére a délelőtt hamar elszalad és már megyünk is Boriért :) Vidáman masírozik érte, tegnap még almát is vitt az ő Borcsikájának.

Visszakanyarodva a sulira... régi, sokszor visszatérő ötlet vált hirtelen elhatározássá amikor nyáron beiratkoztam a Fitness Akadémia aerobik edző képzésére. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz. Nem gondoltam, hogy ennyi energiámat, erőmet veszi majd el. Sok volt, fárasztó volt, rengeteg lemondással járt (nemcsak nekem, a családnak, a Béknek is). Sokszor nehéz volt elindulni egy-egy fárasztó nap után még a kötelező gyakorlati órára este. Aztán futni hazafelé, hogy az altatásra, fürdetésre még hazaérjek. Nekiállni hajnalonként a tételkidolgozásnak, tanulásnak. A szabad pár percekben nem lerogyni, hanem gyorsan elgyakorolni a versenyaerobik gyakorlatsort kétszer háromszor vagy a többi gyakorlati feladatot.
Jó pár iskolát elvégeztem már, de ez az első, amire igazán büszke vagyok, amiért igazán megdolgoztam (nem mintha az előző vizsgákra nem készültem volna). Kőkemény hosszú út végére értem el 16-án, messze átlépve a határaimat, korlátaimat.  És az igazi kihívás, feladat még csak most kezdődik el. Rengeteg terv és cél vár még, amit a családomért, a családommal el fogok érni :)


2013. december 31., kedd

2013

Sok-sok elmaradásom van a blogon, márciusban talán lesz időm pótolni :D de ezt azért kiszorítom a nemlétező időmből:

Mi olyat tettél 2013-ban, amit eddig még soha?
Jelentkeztem egy olyan iskolába, amiről csak álmodni mertem eddig + félmaratont futottam + tetováltattam :)

Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2013-ra?
Nem emlékszem mi volt :D
Született valakinek gyereke a környezetedben?
 
Igen :)
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
 
Igazán közeli szerencsére idén nem.
Milyen országban jártál 2013-ban?
 
Nem voltunk külföldön.
Mit szeretnél 2014-ben, ami hiányzott 2013-ban?
Továbbra is csendet :D
Melyik 2012-es dátum marad örökre az emlékezetedben?
 
Több is van
Mi volt a legnagyobb sikered 2012-ben?
 
Félmaraton és megtanultam a felnőtt challange versenyaerobik gyakorlatot.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?  
Nem volt.
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Igazán komoly szerencsére nem volt.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
Könyv, futócipő, futóbabakocsi, fonal, macaron és sütinyalóka sütőforma és görkori (bár azt Zsombortól kaptam)
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?
Zsomboré, a szüleinké, Nonóé és még tudnék írni neveket :)
Kinek a viselkedése háborított fel?
Még háborogni sem nagyon volt időm, de továbbra is felfordul a gyomrom a hazug, álszent emberektől, akik csak a másik háta mögött mernek véleményt alkotni, szemből meg nyaliznak ezerrel.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
A sportra
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Görkorizás, futás, aerobik és suli
Melyik dal fog 2013-ra emlékeztetni?
 
Robin Thicke ft. TI & Pharell: Blurred lines
 
Tavaly ilyenkorhoz képest…
boldogabb vagy szomorúbb vagy? 
Még boldogabb
Híztál vagy fogytál?
Fogytam
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?  
Kb. ugyanaz a helyzet
Mit szerettél volna többet csinálni?

Tanulni...
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?  
Vasalás 
Hogy töltötted a karácsonyt?
Ahogy eddig is, 24-25-26-27 családi bulik és persze a baráti karácsonyi vacsi sem maradt el :)
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2013-ban?  
A búra alatt.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?

Olyan van, akire haragszom nagyon
Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
 
Több Stephen Kinget is elolvastam, a Fekete ház a legjobb (bár ezt csak jövőre fogom befejezni)
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
 
Nem jut eszembe egy kiemelkedő valaki.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Sokminden
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?

Csend
Mi volt a kedvenc 2013-as filmed?
  
Nincs ilyen
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?  
31 és nem emlékszem, majdnem egy éve volt :D
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?  
Ennél jobb a lottó ötössel lehetne
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben? 

Sportos, idén meg aztán pláne. 
Mi segített józannak maradni?  
Zsombor
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)? 

Nincs ilyen
Ki hiányzott a legjobban?  
Nagymamám
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?

Szerencsére több ilyen ember is van :)
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2013 történéseiből?Minden megy, csak akarni kell :)

BUÉK!

2013. október 11., péntek

Milyen jó lenne...

ha legalább 124 órából állna egy nap, akkor nem lenne ennyi blogbejegyzés piszkozatban elmentve és nem várnának már napok, hetek, hónapok óta arra, hogy végre megírjam és leokézzam őket. Annyi edzésre mennék, amennyi tényleg optimális lenne most, annyit futnék, amennyit csak bírnék, és még a tanulást sem kéne elhanyagolnom (mert hát ugye elég sokat kéne bevágnom).
De mire a Békkel mindent megcsinálok és némi kis háztartást is, addigra másra nem marad idő, legalábbis nem annyi, mint amennyi kéne :(

Sebaj, lesz ez még így se....


2013. július 30., kedd

Borka és az óvoda

Izgatottan vártuk a június 7-ét. A szívem annak szurkolt, hogy ne vegyék fel, kapjunk még egy ilyen szuper évet, mint az eddigiek, de az eszem tudta, hogy most már jó lesz neki talán a közösség, lesznek új játékok, barátok, élmények.

Felvették.

A lelkem kicsit csalódott, újra és újra felmerül, hogy mi lenne ha most mégsem menne még, de persze tudom, nincs visszaút, hiszen Bori várja az ovit. Persze ez az élet rendje, blablabla, de akkor is a fene essen ebbe a rohanó időbe, hogy elveszi a locsi-fecsi lánykámat. Remélem szeretni fogja és jól érzi majd magát a pajtásai között :)


21-én szülői, életünk első szülői értekezlete... 

Dolgos, sűrű hétköznapok

Mindig megfogadom, hogy sűrűbben írok majd ide, mert különben elfelejtem mik történnek velünk, mikor milyen újdonságot produkálnak a gyerkőcök, de olyan gyorsan szaladnak a napok, hogy végül elmaradok újra és újra. 

Még májusban, 25-én gyereknapi lovaglásra indultunk Csobánkára. A lovardában kiderült, hogy délelőtt éppen aznap nincs lovaglás, de körbe lehet nézni és délután az Omszki-tó partján lesznek pónik. Nézelődtünk picit, utána átmentünk az Auchanba megebédelni és várni a lovakat :) Hogy gyorsabban teljen az idő, a Bék kipróbálták a százas bedobó gépeket, Bendit persze alig lehet kiszedni, úgy imádja az ilyeneket :)







 Tipikus Bendi arc :)



2013. május 23., csütörtök

Május

Május első hetében volt az ovis beiratkozás, június 7-én derül ki, hogy befér-e Borka vagy Bendire hivatkozva elutasítják a jelentkezést. Egyrészt örülnék neki, ha menne, mert biztos jó lenne neki némi gyerektársaság, másrészt viszont jó lenne ha soha nem menne sehova :D A legjobb Borkának egy olyan ovi lenne jó, ahol mehet heti egy-két napot is, nem kell heti ötször kibírni egy nagy csapat gyereket... ha nem veszik fel, akkor valószínűleg ez lesz (tőlünk kb. 2 percre van gyalog egy ilyen családi napközi szerű magáncucc).
Sűrű volt a május is, mindig menni kell valahova, mindig sietni. Mi lesz, ha már dolgozom is?....


Elkezdtem a runkeeper.com oldalon vezetni a görkorizásokat és sétákat. Olyan ez a görkori, mint egy drog. Onnantól, hogy leveszem már azt várom, mikor vehetem fel újra :)

Borkának volt kötőhártyagyulladása (bár ez lehet, hogy még áprilisban volt.. most nem nézem vissza), Bendinek pedig három napos láza (pont a pünkösdi hosszú hétvégén).


Legszívesebben egész nap az ablakban állna, így látja a madarakat és a szomszéd kutyákat

 
 -Mama építőzünk?
- Persze
-De mit építsek?
-Mondjuk egy házikót
-Az nehéz..
-Dehogy nehéz :)
.... gondolkodik....
-Várj csak mama (beletúr a nagy kupac építőkockába).. tádáááááááááám, már kész is van:
(praktikus, okos gyerek :D)


Bendi az elmúlt pár hétben elég sokszor aludt el váratlanul.. sokszor csak egy-két percre tettem be az ágyba, és mire visszaértem így "várt":








Zöld Bék :)
 




Bendus a három napos láz első három napján elég ramatyul volt. 39 feletti lázzal ébredt, ami kora délután indult csak lefelé.Sehova nem mászott fel, semmi rosszaságot nem csinált, csak lapult a kezünkben, vagy ha letettük egy-egy rövid időre, akkor csak egy helyben ült és halkan sírdogált. 
Az egyik pillanatban még ült és nézegette az állatkákat, a következő pillanatban pedig:

 



Mindent összevetve, imádják egymást:

Tipikus Bendi:















 :)

Április



Egy tipikus szelet a napjainkból képekben:

A Bendi már megint elvette a könyvet....


Vajon miért nyíg?

Megint elkérném kicsit Bori...
Jajj nem igaz, már megint elvesziiiiiiiiiiiiiiiiiiii

Most miért nyígsz? Megmutatom...












Nagyon tehetséges napozó:

Igazi hajas/hajós kapitány:

Megszerezte, kinyitotta, megette: 

Cuki Bendi:









Szép :)












Zsombor 30-án volt 32 éves, ezt a tortát csináltam neki  :)